Felújítási módozatok a korabeli szerkezetek megtartásával

 

Befelé–befelé nyíló kapcsolt gerébtokos ablakok (az építés kora: 1855–1930-ig általánosan elterjedt, napjainkig gyártott).
A hőátbocsátási tényező (U értek) azt fejezi ki, hogy 1 m2
ablakfelületen 1 K hőmérséklet-különbség hatására egységnyi idő alatt
mekkora hőmennyiség távozik el. Minél alacsonyabb a hőátbocsátási
tényező értéke, annál jobb a szerkezet hőszigetelő képessége.

A kétrétegű ablakok átlagos Uw (teljes ablakra számított hőátbocsátási tényezője): 2,2 W/m2K.
Erről részletesebben itt olvashat.
Számunkra az a fontos, hogy az ablakok valójában mit is tudnak és ezek a számok mit takarnak.
Egy hagyományos történeti épület teljes hőveszteségéből 10% az ablakoké, kb. 5% az ajtóké.

Ha valamilyen oknál fogva javítani kívánunk ablakaink hőszigetelő képességén, akkor két nagyon egyszerű üvegcserét javaslunk.

  1. A legkevesebb átalakítással és így költséggel jár a keménybevonatos low-E üvegek alkalmazása. A low-E üveg a sugárzásos hőveszteséget mérsékli, így egyrészt a komfortérzetet javítja, másrészt növeli az üvegek közötti légrés hőátbocsátási ellenállását, végeredményben javítja az ablak hőszigetelő képességét.
    Léteznek keménybevonatos low-E üvegek is, melyek nemcsak hőszigetelő üvegekben használatosak, hanem síküvegezésként önmagukban is. Kétrétegű ablakokba építve a két üvegréteg közötti hőátbocsátási ellenállás körülbelül duplájára növelhető (0,18 m2K/W helyett 0,376 m2K/W). Az üveg Ug értékén a kettős fa ablakkeret még tovább javít, mert a fa az üvegnél jobb hőszigetelő képességű.
    Egy történeti kétrétegű ablaknál kb. Uw = 1,5 W/m2K érték adódik a számítások alapján (EN ISO 10077-1, EN 673 ISO 6946). Erről részletesebben itt olvashat. A meglévő ablak teljes megtartása mellett költségtakarékossági szempontból ajánlott, csupán a belső vagy külső szárnyak üvegezését cserélni, így is megközelítőleg azonos energiamegtakarítás érhető el, mintha mindkét üveget cserélnénk low-E-re. Lásd részletesebben kifejtve az utolsó pont alatt. (Tájékoztatásul: a low-E üveg táblás anyagára, kb.  + 2000 Ft/m2  a normál üveghez képest .) A keménybevonatos low-E üvegek terméknevei: Saint-Gobain – EKO Plus vagy EKO Logic Pilkington – K Glas, Planibel G.
    Jelenleg az országban a Planibel G (Gardien termék) kapható . Megjegyzés: A keménybevonatos low-E üveg ugyanúgy áttetsző mint egy bevonat nélküli üveg, nincs jelentős esztétikai változás. Talán kicsit csillogósabbnak tűnik, de ugyanúgy átlátszó.
  2. Másik megoldásként ajánlott a legvékonyabb hőszigetelő üvegszerkezet alkalmazása, amilyen például a Histoglas (3 mm üveg – 4 mm légrés – 3 mm low-e üveg, gáztöltés). Beépítése több szempont miatt általában a belső szárnyba ajánlott.
    A legvékonyabb üvegezéssel is (3–4–3) 1,3 -1,4 W/m2K körüli lesz az ablak várható „U w” értéke. Jelenleg Magyarországon az üvegeseknél könnyebben beszerezhető a (3 mm üveg – 6 mm légrés – 4 mm üveg) konstrukció – ahol a belső 4 mm-es üveg low-E. Hátránya az előző (1.) megoldáshoz képest, hogy fogadására gyakran mélyíteni kell a falcot – ami nem minden esetben tanácsos –, vagy az üvegtakaró lécet kell a vastagabb üveg rögzítéséhez kialakítani a lenti keresztmetszeti rajz szerint (fekete színnel jelölve). A leggyakoribb 12 mm-es üvegfalcba ugyanis a vastagabb üvegezés nem fekszik bele. A karcsú, vékony, eredeti alosztások megtartása szinte lehetetlen hőszigetelő üvegezés mellett, csomoponti problémák adódnak stb. Erről részletesebben itt olvashat.
    Esztétikai okokból nem ajánlott nagyon vastag (16 mm-es üvegtávtartós) hőszigetelő üveg beépítése, mert feltűnő a távtartó léc fémes csillogása.
    A különböző vastagságú üvegek alkalmazásával az ablak hangszigetelő képessége is növekedni fog. Hangszigetelési szempontból ajánlott a 3–4–4 üveg vagy a 3–6–4 üveg használata. Ha a külső marad az eredeti általában 1,8-2,2 mm vastag üveg, akkor a 3 különböző vastagságú üvegréteg biztosítja a remek hangcsillapítást.

A kétrétegű ablakkal összességében sokkal jobb hőfizikai tulajdonságokkal rendelkező ablakszerkezetet kapunk, mint az általánosan elterjedt hőszigetelő üvegezésű, egyrétegű új ablakokkal.

Megjegyzések:

  • Kitt helyett külső szárnyban nem tanácsos (illetve tilos) üvegszorító lécet alkalmazni, mert a víz aláfolyik a lécnek és a fakeret károsodni fog. Az üvegszorító lécek külső üvegezésen nem tartósak, a vízvetőknél megoldhatatlan a csatlakozás. A történeti ablakok vízvetője és az ablakkeret egy darab fából készült, ezért sokkal tartósabbak, mint a két darabból összerakottak.
    A sok apró csomóponti részletmegoldás is az oka annak, hogy a hőszigetelő üvegeket előnyösebb a belső szárnyban alkalmazni mint a külsőben.
  • Kapcsolt gerébtokos ablakok külső ablakszárnya gyakran díszes
    osztólécekkel tagolt, ezért ilyen esetben esztétikai veszteség nélkül csak a belső szárnyban oldható meg a hőszigetelő üvegezés elhelyezése. A belső ablakszárnyak üvegcseréjével az épület külső, eredeti megjelenését nem változtatjuk meg.
  • Amennyiben a többlakásos épületek tulajdonosai nem közösen, hanem külön-külön kívánják javítani lakásuk ablakainak hőszigetelő képességét, akkor a belső szárnyak üvegcseréje vagy átalakítása jelenti az egyetlen elfogadható korszerűsítési módot. Társasházak esetén ugyanis a nyílászárók külső szárnya az osztatlan közös tulajdon része, tehát a többi lakótárs hozzájárulása szükséges az ablakok teljes cseréjéhez. A fent ismertetett felújítások során az ablakok külső szárnya változatlan marad, így a többi lakótárs nem élhet kártérítési igénnyel, mint abban az esetben, ha a teljes ablakcserék következtében az épület már nem lesz egységes megjelenésű és így a teljes épület értéke csökken. További előnye ezeknek a megoldásoknak, hogy a tok is változatlan marad, nem sérül a környező falfelület sem.
  • A természetes (hagyományos) szellőzésű tereknél a kémények szívó hatása biztosítja, hogy az ablakréseken át befelé áramoljon a levegő, így elkerülhető az ablak párásodása. (A gépi és túlnyomással szellőztetett térek ablakainál azonban ügyelni kell arra, hogy a két ablak közé ne juthasson be a belső tér páradús levegője. Ezért az elszívott levegőmennyiségnek nagyobbnak kell lennie, mint a befújtnak. Túlnyomásos gépi szellőztetés esetében sokkal többször tapasztalható az üveg párásodása, ezért ezekben az esetekben inkább ajánlott a síküvegezés megtartása.
    megjegyzések:
  • Mindkét esetben csak a belső, és nem a külső (!) szárnyak filtráció elleni tömítése ajánlott (lentebb részletezve). Ügyelni kell arra, hogy természetes szellőzésű épületeknél ne váljanak az ablakok túlságosan légzáróvá, csupán a vetemedésből adódó nagy hézagokat kell megszüntetni.
  • A low-E réteg egy láthatatlan nagyon vékony bevonat, ami a gyártás
    során kerül az üvegre, és nem változtatja meg az üveg fényáteresztő
    képességét.
  • A régi nyílószárnyak megtartása ellen sokszor felhozott érv, hogy nem bírja majd el a nehezebb, hőszigetelő üvegezést. Kétségtelen, hogy a 1,5-2 mm vastag régi üvegezés helyett a legvékonyabb hőszigetelő üvegezés is 2 x 3 mm, legalább háromszoros súlytöbblettel jár. Azonban míg a 2 mm-es üveg terhelésre azonnal elreped, a 3 mm-es vagy még vastagabb üvegezéshez (szokásos méretű üvegtáblák esetében) már kiékelhető az ablakszárny, mert a vastagabb üveg saját síkjában jelentős terhet képes elviselni. Ezért felesleges az önhordó méretezés, és vastag keretprofilok használata. Kiékeléssel a kismértékű vetemedés is korrigálható.
Klasszicista és romantikus épületek ablakainál alkalmazható módszer.
A kétrétegű kifelé–befelé nyíló ablakok 1800–1857 között jellemző szerkezetek Magyarországon. Könnyen felismerhetőek, mert a kifelé nyíló szárnyak a fal külső síkján lévő tokra egyszerűen rácsukódnak.
A fentiekhez hasonlóan mindkét megoldással lehetséges a hőszigetelő érték növelése, azonban a keresztosztók eredeti formában történő megtartása érdekében az 1. megoldás sokkal kedvezőbb. (A szárnyak keménybevonatos low-E üvegezése.)
Míg a legtöbb kapcsolt gerébtokos (befelé–befelé nyíló) ablak belső oldali felnyíló ablakszárnya osztás nélküli, vagy csupán egy keresztosztásos, addig a kifelé–befelé nyíló ablak gyakran 6–8 osztatú, ezért nehezebben oldható meg az apróbb üvegszemek hőszigetelő üvegezésre történő cseréje. Az új üvegezés (kerethez történő) kiékelése az együttdolgozás érdekében itt is megoldandó. Egyedi mérlegelés szükséges, hogy a vízszintes alosztók elbírják-e a hőszigetelő üvegezést, és így elég merevvé tehető-e az ablakszárny. Eltérően a befelé–befelé nyíló ablakoktól, ennél a típusnál a külső szárnyakba beépített hőszigetelő üvegezésre is találunk jó példát. Az ablakszárnyak újragyártása is egyszerűbben megoldható, mert részletképzésük nem bonyolult. Ügyelni kell azonban az eredeti profilok pontos másolatára, ne növeljük fel a keresztmetszeteket, mert az eredeti profiltól való kis eltérés is azonnal észrevehető. Használjuk fel az eredeti vasalatokat, mert a korabeli bevésőpántok és rászegező-pántok nem feszítik szét a keskeny ablakprofilokat, mint az új, csavaros rendszerűek. Sokszor látható, hogy újragyártott ablakoknál az új vasalatok miatt tönkre megy az ablak, mert amíg a régi bevésőpánt szegezve, nem tud kiszakadni a fakeretből, és helyigénye is kicsi, addig a csavarozott újak gyakran „kifordulnak” a használat során. Mindig valódi osztókat alkalmazzunk, az eredeti vízszintes osztók helyett az üveg tetejére ne ragasszunk különböző imitációkat. Műemlékvédelmi és városképi szempontból ez a megoldás nem javasolt. A páralecsapódás elkerülése érdekében egyébként is javasolt más anyagú, nem alumínium, hanem kevésbé jó hővezető távtartó beépítése.
A belső szárny télen mindig melegebb levegővel érintkezik mint a külső, ebből a megfontolásból is előnyösebb a belső üvegezéshez használni a thermopan üvegszerkezeteket, így mérsékelhetjük az alumínium távtartó túlzott hővezetési képességéből adódó konstrukciós hibát és a vonal menti hőveszteséget.
További mérlegelendő szempont, hogy a hengerelt üveg 1830-as
megjelenése előtti (nem tökéletesen sík) üvegek megtartása is indokolt
lenne, mert értékesek és pótolhatatlanok.
A sok szempont alapján elmondható, hogy ennél az ablaktípusnál a hőszigetelő üvegezésre egyértelmű és általános megoldási javaslat nem adható, minden esetben érdemes építészhez fordulni. A fenti nehézségek miatt ezeknél az ablakoknál javasoljuk a sima üvegezés megtartását, vagy a keménybevonatos low-E üvegre történő cserét. Mivel ebben az építési időszakban az ablakok még nem túl nagyok, ezért a falazathoz képest nem jelentenek nagy hűlő felületet. Az ablakok hőszigetelési képességének növelésével nem tudunk jelentős energia-megtakarításhoz jutni. Ablakcsere, vagy üvegcsere helyett inkább tanácsos passzítani az ablakokat, mert sok esetben nem fekszenek össze a szárnyak a kerettel, ezért leginkább a túlzott filtráció jelenti a nagy hőveszteséget.
Kifelé–befelé nyíló ablak.
A külső ablak cseréjével, hőszigetelő üvegezés beépítése. Megvalósult példa (PDF)
Egyrétegű befelé nyíló szerkezetek 1800 előtti ablakok
Egészen a barokk kor végéig az ablakok egyrétegűek voltak és mélyen ültek a falnyílásban. Ilyen egyrétegű ablakokból már csak nagyon kevés maradt fenn. Az 1800-as évektől kezdődően (főleg a városi épületek esetében) az egyrétegű ablakok elé, a fal külső síkjára egy kifelé nyíló szárnyat építettek és így a fenti kifelé-befelé nyíló ablakszerkezethez hasonlítanak. Olyan példák is láthatóak, ahol egyszerűen csak egy zsalutáblát akasztottak a külső kőkeretre. A barokk épületeken mégis sok esetben sértetlenül megtalálhatóak az eredeti ablakok, melyek jellegzetes félköríves faprofilokkal készültek. A barokk ablakok gyakran a klasszicista ablakkettőzések mögött fedezhetőek fel.
Később, a tudatos műemlék-felújítások során, az autentikus barokk homlokzat látványának bemutatása érdekében, a külső kettőzés helyett inkább egy független, új szárnyat építettek a barokk ablak mögé (mint az a fotón is látható). Természetesen mindkét esetben csakis a kevésbé értékes utólagos szárnyakat alakítsuk át, és azokban cseréljünk üveget, ha szükséges. A barokk ablakokat hagyjuk meg változtatás nélkül az eredeti üvegezéssel.
Kövessük azt az elvet, hogy amennyiben egy ablak kivételesen ritka, barokk vagy még korábbi, akkor anyaga is megtartandó, konzerválandó és restaurálandó, tekintettel ritkaság értékére, és műtárgy jellegére. Ha csak az eredeti barokk ablak van meg, akkor azt feltétlenül őrizzük meg sértetlenül, és egy független ablakréteget építésünk mögé, akár ideiglenes jelleggel. Az épület értéknövelője lesz az eredeti, átalakítás nélküli ablakszerkezet.
 

Megfelelő légzárás biztosítása kétrétegű, hagyományos ablakok esetében.

Az egészséges élettér feltétele a szellőzés biztosítása. Történeti épületeink gépi szellőztetés nélkül működtek, és felújításuk során nem feltétlenül szükséges a mesterséges szellőztetésre történő áttérés, ami szintén energiaigényes. A többlakásos városi épületek legnagyobb részénél a gépi szellőztetés több okból sem oldható meg. Ezeket az adottságokat figyelembe kell vennünk a megfelelő ablakok kiválasztása során.
A hagyományos ház szellőzésének működési elve az, hogy a nyílászárók ütközőinél körben beszívódó levegő a kéményeken, a légudvarokon és a réseken át távozik. Ezzel a légmozgással (filtráció) a helyiségek levegője minden különösebb tennivaló nélkül cserélődik. Az állandó, lassú gravitációs légcsere biztosítja a belső terek oxigéntartalmának pótlását és az elhasznált, általában páradúsabb levegő elvezetését. Ha ezt az alapszellőzést megszüntetjük, és túlságosan légzáró új ablakokat építünk be, akkor penészes, dohos környezetet fogunk létrehozni. Ez azért van, mert az épületek használata során jelentős pára kerül a levegőbe, ami ha nincs meg a megfelelő légcsere, akkor a hűlő és hideg felületeken lecsapódik. Például egy átlagos méretű hálószoba levegője annyira páradússá tud válni egy éjszaka alatt (8 óra elteltével), hogy a páratartalom elérheti a telítettségi értéke. Ezt elkerülendő a szoba levegőjének minimum az 1/4-e ki kell hogy cserélődjön óránként. Az előírások szerint a természetes szellőzéssel ennél nagyobb légcsereszámot kell biztosítani, legalább 0,5 szörös légcserét óránként, hogy ne növekedjen a páratartalom. Ez azt jelenti, hogy a helyiség levegőjének legalább a felét ki kell cserélni óránként. Egy átlagosnak mondható 36 m3-es szobába óránként 18 m3 levegőt kell beengedni. Gondoljunk bele! Éjjel senki nem szeretne felkelni és szellőztetni, ekkor a páraelvezetést a filtrációval (az ablakréseken bejövő levegővel) kell biztosítani.
Tehát – ahol nincs gépi szellőztetés – a tökéletesen záró ablak nem lehet cél. Vegyük figyelembe, hogy a teljes légzárás több kárt okoz, mint a hőveszteség!

Az ütközők megfelelő tömítése: A kettős ablakoknál a külső ablaküvegen nagyobb a páralecsapódás veszélye az alacsonyabb felületi hőmérséklet miatt, mint a belsőn, ezért a légzárásnál figyelembe kell venni, hogy mindig a belső tér felé legyen zártabb az ablak, különben télen gyakori jelenség lesz a párásodás. (Azért kell a belső ablakszárnyat tömíteni, mert ha a belső fűtött tér meleg párás levegője bejut a két ablak közé, akkor a benne lévő nedvesség lecsapódhat a külső hideg üvegen.) A belső tér általában párásabb, mint a külső. A keletkező páránál gondoljunk például a ruhaszárításra, főzésre, vagy egyszerűen a lélegzetünkkel bekerülő páratartalomra. Még az ablak-szigeteléseket végző szakembereknél is gyakori hiba, hogy a külső szárnyat tömítik, és nem a belsőt, vagyis nem vagy csak kevésbé tömítsük a külső szárnyak ütközőit. Ha a párásodás miatt a megrendelő később panasszal él, akkor a szigetelő cégek a belső tér nem megfelelő szellőztetési rendszerére hivatkozva általában kitérnek a felelősség vállalása alól, pedig ismerniük kellene a természetes szellőzés előírásait.

Ajánljuk, hogy lehetőleg legyen a lakásban legalább egy kürtőhatást biztosító kémény, vagy páraelszívó.

A kétrétegű történeti ablakok ütközőinek tömítési módozatai:
Tömítés, ragasztott gumiprofillal:  Ez a megoldás sok esetben horonymarást igényel, ami sajnos egy roncsolásos eljárás, és az átalakítás nem visszafordítható. Azonos gumiprofil alkalmazása esetén a változó hézagtáv tömítésére nem kifejezetten eredményes, főleg ha a tömítőcsík nem rugalmas annyira, hogy követni tudja a változó méretet. Ezért javasolt inkább az öntapadós, felragasztható profilok alkalmazása. A „V” profilos megoldások (pl. a duplex tömítés) azért ajánlott, mert összecsukódik, nincs nagy helyigénye, kevésbé szorulhat tőle az ablak. Ezen kívül könnyen visszaszedhető, ha úgy tapasztaljuk, hogy túlságosan légzáróvá váltak ablakaink. Mielőtt megrendeljük a gumiprofilos tömítést kérdezzük meg, hogy mekkora légzárást tudnak biztosítani, és folyóméterenként mennyi levegőt engednek be. Ebből kiszámolhatjuk, hogy mekkora légcseréje lesz a helyiségnek a fent ismertetettek alapján. Szellőztetés nélkül lakótérben minimum 0,5 szörös légcsere, irodában 0,8 szoros, iskolában 0,9 szeres légcsere az előírt és szükséges óránként. Vagyis majdnem a teljes légmennyiségnek ki kell cserélődnie 1 óra alatt. Ezért kell iskolákban minden szünetben szellőztetni, mert ekkora légcserét egy passzított hagyományos ablakszerkezet nem tud biztosítani, csak egy nagyon vetemedett, nem jól záró ablak. Azt is érdemes megtudni, hogy hánytól hány milliméterig képes a tömítés az alakváltozásra (ezt vessük össze az ablakunk hézagaival). A későbbi felújítások szempontjából az is érdekes, hogy festhető-e a megrendelt tömítés, vagy kiszedhető-e az újrafestés idejére. Érdemes az alkalmazás előtt passzítani az ablakot, mert az már önmagában is elégséges tud lenni, sőt a legújabb kutatások szerint nem is szabad egy kb. 80 m2 alatti lakás ablakait ennél jobban légzáróvá tenni. (Kis lakásoknál nagy lehet a páratermelődés, mert az alapterületükre vetítve százalékosan nagyobb a konyha és a fürdőszoba aránya.)

Erről részletesebben itt olvashat.

Megjegyzés: Ezzel ellentétben, túlnyomásos gépi szellőztetés mellett hibaforrás lehet a két ablak közé bejutó pára. Ebben az esetben a sarkokon is folytonos gumitömítés szükséges.

Felragasztható öntapadós szigetelőcsíkkal (posztó, szivacs stb.)Rövid, pár éves élettartamú megoldás, de olcsó, egyszerű és házilagosan is kivitelezhető. Csupán néhány óra elfoglaltságot igényel, de sokat javít az ablakon. A felragasztás előtt meg kell nézni, hogy ahol összefekszik az ablak, oda ne kerüljön tömítés, különben a nyílászáró feszülni fog csukáskor. Ezt lehet egyszerre mindkét (külső és belső) ablakszárnynál is alkalmazni, mert nem biztosít légmentes zárást. Hagyományos lakásoknál, nem gépi szellőztetésű tereknél ajánlott tömítés. Nagyon sok energia megtakarítható ezzel az egyszerű művelettel és ugyanakkor nem válik túlzottan légzáróvá az ablak.
A rések tömítésére használatos pisztollyal nyomható festhető akrillal.Az ablakok tömítésének olcsó és bárki által házilag is kivitelezhető módja. Az akril emlékeztet a barkács-áruházakban kapható szilikonokra, de azok nem vághatóak száradás után. Az akril azonban vágható. A belső ablakszárnyakra, arra az ütközőre amelyik ráfeküdne a tokra (az ablak síkjával azonos ütközőfelületre) az akrilból folyamatos csíkot kell felhordani, majd le kell takarni egy kb. 8 cm széles neilonzacskó csíkkal, illetve egyéb olyan kipróbált vékony formaelválasztó fóliával, ami száradás után könnyen lejön az akrilról. Fontos, hogy becsukás előtt az ablak ütközője mindenhol védve legyen, nehogy összeragadjon a tok a szárnnyal. Az akril megszáradása után el kell távolítani a neilont, és le kell vágni az ütközőből kinyomódott felesleget. A módszer különösen akkor előnyös, ha deformálódott, nem egyenletesen záródó nyílószárny tömítését kell megoldani, mert az felveszi az ellendarab formáját. Ha az első eljárás után az ablak még mindig nem fekszik össze, akkor tetszőleges számban megismételhető a művelet, szépíthető az eredmény. A tömítési módszer előnye, hogy passzítás nélkül, egy vetemedett ablak esetében is jó eredményt ad. További előnye a szintén használatos rugalmas és vágható sziloplaszttal szemben a festhetőség. Alkalmazhatóak még az egykomponensű szilikonmasszák is.

Felületkezelés:  A régi ablakok esetében a lenolaj és az alsó eredeti lenolajos festékréteg legtöbbször még tökéletesen tapad a fára. Ezt a réteget nem érdemes leszedni. A megöregedett és lepergő későbbi fedőmázolást kell eltávolítani az ablakokról. Ezt követően a fafelületeket nyers lenolajjal célszerű alapozni, majd lenolaj bázisú festékkel kezelni. A lenolaj molekulaszerkezete nagyon kicsi, sokkal kisebb mint a fáé, ezért mélyen be tud szívódni az ablakkeretekbe, és tartós védelmet tud biztosítani. A második és harmadik réteg festék már pigmenteket is tartalmazzon, ami védi az ablakot az UV sugárzás ellen. Régen különböző aprószemcsés pigment-őrleményt kevertek lenolajba és 0,5% mangánt vagy kobaltot tettek még hozzá, ami gyorsította a lenolajfesték száradását. A várokozási idő két réteg felhordása között így 1-2 napra csökkenthető. Egyéb száradást gyorsító anyagok hozzáadása nem javasolt, mert meggátolhatja a mély beszívódást. A mai építkezéseken a technológiák és anyagok megválasztásánál fontos szempont az idő. Azonban a túl gyors száradás nem eredményez tartósságot, ezért érdemes erre a munkafázisra megfelelő időt szentelni. A lassú száradás során a fa képes a rétegeket alaposan beszívni. Az időjárásnak kitett fafelületek védelménél nem mindegy, hogy hány évente kell az ablakokat újrafesteni. A megfelelő olajfesték használata mellett nincs szükség további fedőmázolásra, ami idővel biztosan lepereg, mert a rideg máz nem tud a fával együtt mozogni. Az fedőfestékekkel történő átfestések során egyre több felesleg keletkezik az ablakon, amitől aztán majd nehezen záródik. Ezek eltávolítása a legnagyobb munka egy ablak felújítása során. A lenolajfesték ezzel szemben nem képez plusz réteget az ablakon, ezért előnyösebb, mint a fedőfesték. Tartós és szinte korlátlan ideig megvédi az ablakot, csupán hét évente egyszer kell nyers lenolajjal áthúzni a külső felületeket. (Ilyen festék például: www.leinoelpro.de ) Újraüvegezés esetén a kittre (gittre) azonnal lehet a lenolajfestéket felhordani, míg oldószeres mázolást minimum 1 hét száradási idő után, de 1 hónap eltelte előtt kell alkalmazni. A lenolaj alapú festékkel a teljes munkafázis az üvegezéssel együtt 13 nap. A legtökéletesebb és legtartósabb fa–üveg csatlakozást mind a mai napig a kitt (gitt) biztosítja. Előírás szerint a Kitt fedésénél 1-2 mm-el „túl kell festeni”, hogy a festék az üvegen is rajta legyen, így nem tud az esővíz befolyni a kitt alá. Léteznek több száz éves barokk ablakok is eredeti kittes tömítéssel és lenolaj festéssel, amelyek mind a mai napig épségben vannak. Ugyanez nem mondható el a különböző újfajta szilikonos tömítésekről, melyek néhány év múlva – gyártóik szerint is – cserélendőek.


 
Hőfizikai szempontok
A jelenlegi hőtechnikai szabályozás különválasztja a transzmissziós és
a filtrációs tagból adódó hőveszteséget, mert a kívánt légcsere
biztosítható filtrációval és gépi szellőzéssel is, vagyis nem
ablakfüggő. A kétrétegű sima üvegezésű, hagyományos kapcsolt gerébtokos ablak
transzmissziós hőátbocsátási tényezője a helyes és hivatalos adat
szerint átlagosan Uw 2,2 W/m2K. Attól függően, hogy mekkora az üvegezés
felülete a fakerethez képest; egy 50% üveg/keret arányú kapcsolt
gerébtokos ablak Uw értéke: 2,05 W/m2K, egy 65 %-nál nagyobb üvegezésűé
2,35 W/m2K (Dr. Zöld András: Épületenergetikai szabályozás). Tehát nem
Uw 2,8–6 W/m2K, mint az több helyen is olvasható.
Az Uw 2,2 W/m2K nem is olyan rossz kiindulási érték, mint lentebb látható, ha a beépítésből adódó eredő hőátbocsátási tényezőt is figyelembe vesszük.
Az ablakcseréket követően gyakran tapasztalható páralecsapódás és penészedés.
A kétrétegű, hagyományos ablakok legalább 15 cm-es ablakszerkezeti vastagsága nem véletlen, hanem szükséges ahhoz, hogy a csatlakozó téglafalazat belső felülete (ablakbéllete) télen ne legyen hideg. A legtöbb történeti
épületünk falszerkezete homogén téglafalazat. Elődeink több évszázad alatt kísérletileg kifejlesztették a falazathoz illeszkedő, hőfizikai problémát nem okozó ablaktípust, a kétrétegű ablakszerkezeteket. Ha új egyrétegű ablakot építünk ezekbe az épületekbe, akkor az ablakok körül egy jelentős hőhíd keletkezik, mert a mai, hőszigetelő üvegezéses ablakok csupán 6-8 cm szerkezeti
vastagságúak. Egyszerűen a hideg megkerüli az új egyrétegű ablakot a téglafalon keresztül, és az ablak körül a belső oldalon keletkezik egy hűlő falfelület, amely télen gyakran harmatpont alatti lesz. Ezen lecsapódik a pára, és
ennek következményeként megtelepedik a penész. (A harmatpont az a
hőmérsékleti érték, amelyben az adott mennyiségű
légpára gőznyomása éppen 100 százalékos relatív páratartalmat jelent,
más szóval a levegő párával telített.) Az egyrétegű ablakok az új hőszigetelt építési rendszerekhez illenek és nem a homogén régi falszerkezetekhez.
Egy új egyrétegű ablak tehát hiába rendelkezik kiváló tulajdonságokkal önmagában, ha szerkezeti kialakítása nem illeszkedik a régi, történeti épületekhez. Sokszor mégis megfordítva értelmezik ezt a problémát, mintha a kabátot kellene a gombhoz szabnunk. Egy régi épületbe beépítenek egy új egyrétegű ablakot, és így generálódik egy sor probléma. A gondok okát pedig nem abban keresik, hogy az az új ablak nem oda való, hanem újabb és újabb termékeket vetetnek meg az épület használójával, pl. párátlanító készüléket, penészedésgátló festékeket, stb. Illetve a falszerkezetet akarják az új ablakhoz alakítani, ami legtöbbször lehetetlen, tekintve hogy a homlokzatok díszítettek, nem sík felületek, amelyeket csak úgy be lehet burkolni pl. hungarocellel. (Régi épületeknél különben sem tanácsos az egészséges, szellőző tégfalakat párazáró anyagokkal beburkolni!) A belső oldali, ablakbéllet körüli hőszigetelés pedig nem segít a fenti páralecsapódási problémán, ugyanis belső oldali utólagos hőszigetelés hőhídon párazáró réteg nélkül nem alkalmazható. A párazárás pedig körbe-körbe nem végteleníthető, ezért a párazáró réteg alá valahol biztosan be fog jutni a pára, és még rosszabb lesz a helyzet mint nélküle, mert a falszerkezet a párafék miatt nem tud kiszáradni.
Gulyás Gyöngyi TDK dolgozata, és Dr. Bakonyi Dániel BME Épületszerkezettani Tanszékén végzett kutatása bebizonyították, hogy minden egyrétegű, thermopan üvegezésű ablakbeépítés esetében a tok és a fal csatlakozásánál a belső oldalon, a hőmérséklet harmatpont alatti, attól függetlenül, hogy a hagyományos faltesten belül az új egyrétegű ablak hol helyezkedett el (káva mögött, vagy külső falsíkon). Csupán fél Cº különbséget jelent az ablak beépítésének helye. Számszerűsítve például – 2 Cº külső, és + 20 Cº belső hőmérséklet esetén a tok belső oldalán + 12 Cº – + 12,5 Cº a hőmérséklet. Ezen a felületen már 60 %-os relatív páratartalom esetén is kicsapódik a pára. A különböző helyiségek mértékadó relatív páratartalma (f [%]) fürdőnél: 75 %, konyhában: 75 %, lakószobában: 65 %. Tehát az ablakcseréket követően (egyrétegű, újfajta ablakok esetében) az ablakbélleten a lakás minden helyiségében várható a páralecsapódás. Azokon a napokon, amikor egész nap nem haladta meg a 0 Cº-ot a kinti hőmérséklet, folyamatosra vehető a páralecsapódás. Amennyiben egy helyiségben legalább 72 órán keresztül 75% feletti a relatív páratartalom, akkor megindul a penészedés.
Az egyrétegű hőszigetelő üvegezésű ablakok tehát nem megfelelő szerkezetek sem a hagyományos homogén téglafalakban, sem a kőfalakban. Annak érdekében, hogy biztonsággal elkerüljük a páralecsapódást és a penészedést a történeti épületek felújítása során, ahol hagyományos homogén falszerkezetekhez kell illeszkednie egy ablaknak, figyelembe kell venni, hogy csak a ≥15 cm-es szerkezeti vastagságú ablakok felelnek meg, ezért kell kétrétegű ablakokat alkalmazni. 
A régi épületek nagy előnye, hogy határoló szerkezete nem párazáró, azon keresztül a pára át tud jutni és így mögöttük egészséges lakóterek alakulnak ki. Ne hagyjuk figyelmen kívül az épületeknek ezt a kiváló adottságát, hanem válasszunk inkább hozzá megfelelő ablakot. Ha már feltétlenül szükséges az ablakcsere, akkor kétrétegű ablakszerkezettel, (vagyis a réginek megfelelővel) helyettesítsük a lecseréltet. Németországban a történeti épületeken sorra cserélik vissza az egyrétegű ablakokat kétrétegűekre a megoldhatatlan problémák miatt.
Bakonyi Dániel (BME) megvizsgálta, hogy hogyan módosul az új egyrétegű szerkezetek hőátbocsátási tényezője a hagyományos téglafalba beépítve. Az eredmények szerint egy átlagos városi lakóépület utcai ablakának cseréje során az új egyrétegű ablak, amely [4–16–4 mm-es nemesgáztöltésű és low-e bevonatos üvegezésű (Ug = 1,2 W/m2K), a teljes ablakszerkezettel számolva: Uw 1,43 W/m2K hőátbocsátási tényezőjű], a 2,5 vastag tégla falba építve Uw 2,12 W/m2K értékűvé vált. Összehasonlításként az előírás Uw ≤ 1,6 W/m2K értéket ad meg. A tanulmány rámutat, hogy a csereablak körül keletkező hőhíd következtében 0,69 W/m2K értékkel növekedett az új (egyrétegű, hőszigetelő üvegezéses) ablak hőátbocsátási tényezője, vagyis ennyivel csökkent a hőszigetelő képessége. A hagyományos kapcsolt gerébtokos ablaknál a kiindulási 2,2 W/m2K érték a beépítés után csupán 2,44 W/m2K-re módosult, vagyis 0,22 W/m2K értékkel gyengült az ablak. Mindkét adat a beépítésből adódó hőhídhatást is figyelembe vette és az eredő hőátbocsátási tényezőt adta meg, ami a legjobban tükrözi a valóságosan kialakuló helyzetet, és számíthatóvá teszi az egyes ablakokhoz köthető hőveszteséget.
A fenti vizsgálati eredményből világosan kitűnik, hogy ha a beépítés során adódó jelentős hőhídhatással is számolunk, akkor az új ablakok esetében az Ug (üveg hőátbocsátási tényezője) 1,2 W/m2K helyett az Uw 2,12 W/m2K értékkel kell számolni. Ezt az Uw 2,12 W/m2K adatot kell összehasonlítani a meglévő állapot (beépített kapcsolt gerébtokos ablak) 2,44 W/m2K értékével. A különbség 0,32 W/m2K.
Az ablakok becsült éves hővesztesége a lakossági fűtési energiafelhasználásnak 8,5 százaléka.
A fenti számításból adódóan a teljes fűtési költség 1,18%-át lehet megtakarítani, ha egy hagyományos kétrétegű ablak helyett új [4–16–4 mm-es nemesgáztöltésű és low-e bevonatos üvegezésű (Ug = 1,2 W/m2K) ablakot építünk be. Bár a jelenlegi gyakorlat és az ablakcseréket támogató programok szerint gyengébb üvegezésű ablakok is beépítésre kerülnek, ezért sokszor nem kevesebb, hanem több a hőveszteség az ablakcseréket követően!
A páralecsapódás veszélyét fokozza a nem megfelelő légcsere:
Az első „tökéletesen záró” gumiütközős ablakok beépítésének negatív
tanulságai alapján az újfajta nyílászárókba ma már résszellőzőket
építenek, melyek azonban az esetek többségében mégsem oldják meg a
páralecsapódással és penészedéssel járó problémákat, két okból sem.
Ugyanis mellettük rendszeresen szellőztetni kell, mert az óránkénti 0,5 szörös légmennyiséget jelentős huzathatás nélkül résszellőzőkön át pótolni nem
lehet, másrészt a szinte tökéletesen légzáró tömítésű ablakok körül – mivel csupán a résszellőzőknél mozog a levegő – nem alakul ki légáramlás, ami segítené a falbéllet gyors kiszáradását a páralecsapódást követően.
Passzívházak ablakainak „Uw” értéke ≤ 0,8 W/m2K.
A meglévő kétrétegű ablakok felújítása során, ha a külső és a belső szárnyba is vákumos vagy gáztöltéses hőszigetelő üveget építünk, akkor a teljes ablakszerkezettel a passzívházakra vonatkozóan előírt fokozott hőszigetelési képesség is elérhető. Az ablakok ütközőibe – néhány esettől eltekintve – elhelyezhetők a teljes légzárást biztosító gumiprofilok:például az ütköző visszamarásával, vagy különböző hozzáadott profilokkal. A passzívházaknál a belső terek gépi szellőztetése mellett a nyílászárók légtömörségét is biztosítják. A fal és tok csatlakozását egy szalaggal takarják a légmentes zárás biztosítása érdekében.Megjegyzendő, hogy régi épületeknél az ablakok ilyen mértékű feljavítása, csak akkor célszerű, ha maga a falazat is fokozottan hőszigetelt. Mivel az ablakok a külső határoló szerkezet kis százalékát teszik ki, ezért sokkal fontosabb lenne a födémek, a padlók és a falak hőszigetelése, mint az ablakoké.A meglévő díszített épületek esetében a homlokzatok külső, utólagos hőszigetelése a tagozatok leverésével és eltakarásával járna, ezért ez nem tekinthető egy jó megoldásnak. A homlokzati falak szokásos szélességi mérete 53-60 cm, míg a tűzfalak csupán 40 cm körüliek. A városi lakóépületek légudvarai pedig általában 15 cm vastag falazattal készültek. Ezért jelentős fűtési energia-megtakarítás a tűzfalak és légudvarok utólagos hőszigetelésével és nem az ablakok cseréjével érhető el.